AZ ÉLET ÁLOM

Z-generációs projekt- 2. évad

Tervezett bemutató: 2019. június 12. 13. 14. Nagy Sándor József Gimnázium (Budakeszi)
Tervezett továbbjátszás: 2019. augusztus 15. Szentgotthárd, Tájidegen Fesztivál

Kiindulópontunk ez esetben nem Calderon, hanem a Comet című film. Célközönségünk a középiskolás korosztály.

Úgy érzem nem illek ebbe a világba. Nem tartozhatok egy olyan világba ahol végül nem vagyunk együtt. Vannak párhuzamos dimenziók, amikben ez nem történhet meg, ahol én veled vagyok te pedig velem, és bármelyik világ is az, a szívem abban él.

Egy kapcsolat egy évének állomásai stációi egyszerre, montázsként, párhuzamos idősíkokban univerzumokbana a dimenziók átjárhatóságát hangsúlyozva. Párkapcsolati kaleidoszkóp, a történések palimpszeszt egymásra játszása. Egy gimnáziumi tanteremben vagyunk, 30 fős osztálylétszám/közönség. Közösség, közös messengeren követjük egy párhuzamos történet eseményeit. Beszélgetünk a kapcsolatok minőségéről, családról, mintákról, szerepekről gimisekkel gimiseknek.

Vannak időalapú művészetek. A film, a zene, a színház, mind időalapú művészet. Van eleje, közepe és vége. Az elejétől kezdve figyelned kell. Ahhoz az időszakaszhoz vagy kötve. Csak ily módon tudod átélni. De van a festészet. Nincs eleje, nincs közepe, és nincs vége. Azt látod, amit szeretnél, és akkor, amikor szeretnéd. Nincsenek korlátok. Egyszerűen csak ott van. Mi most paradox módon ezt az érzést szeretnénk előidézni színházi előadásunkkal.

Sosem hittem a szerelemről, hogy igazi. Most meg az élet nem tűnik igazinak nélküle.

A palimpszeszt dramaturgia – hagyomány
Palimpsestus a neve annak a papirusztekercsnek, viaszktáblának illetve pergamenkódexnek, melyről az első vagy a mindenkori felső írást letörölték abból a célból, hogy új szöveggel írják tele. A megőrzés és felejtés sajátos gyakorlata jellemzi az európai írásbeliség ezen szakaszát, ám a palimpszeszt történetében az újkor is új fejezetet jelentett, mikor a folyamatot visszafordították: a felső réteg törlését éppen a megőrzés jegyében követték el: a régebbi írások kibetűzésének céljával. A megírt szövegek dialógust teremtő lehetőségéből következik az, hogy hagyományként képesek vagyunk elgondolni a megőrződött textusokat. Ám mit nevezhetünk hagyománynak? A múlt darabjainak globalitás igényével fellépő megőrzését, a múlt konzerválását? Szükségünk van-e hagyományra? Miért és hogyan őrizzük a múltat, képesek vagyunk-e megismerni a hagyományt?

Marlon és Marion
Marlon és Marion borítóján van egy kép, egy androgün-portré. Olyan női figura, aki egyben a férfi lényegét is magában hordozza, mint ahogy a Marlon és Marion történetben ez a két személy egymást feltételezi, és ők tulajdonképpen valahol egyek, vagy egyek szeretnének lenni. Vagy egyek voltak.
„Vagyunk itt a Földön, van az én piciny részem, és ezzel szemben van az a bizonyos kozmikus nagy, és az igazi problémám mindig az, hogy azt érzem, aszinkronban vagyok azzal, ami a világmindenség, és ebből az aszinkronból adódik egy olyan mérvű szorongás, egy olyan létfeszültség, ami kibírhatatlan. A kérdés számomra az, hogyan válok azonossá, mi simít bele ebbe a nagyba, mikor van az, amikor nem érzem az én apró időmnek a végességét, amikor nem érzem, hogy feszültségben lenne a nagy időnek a végtelenségével. Egyik módja annak, hogy belesimulj ebbe a nagy végtelenségbe, a halál, a másik a szerelem. Tehát a szerelem az a dolog, ami a súlyt elemeli rólad.
Háy János: Az idő súlya

Alkotók:
/Kompánia/: Hantos Násfa, Kemény Rozália, Mayer Zita
/Z-generáció/: Tóth Sára, Pálfi Réka, Halápi Eszter, Frey Bence, Szabó Balázs, Nagy Benedek
Rendező: Lukács László