ELFELEDETT ÉNEK

„Lép­te­dért let­tem:
utad vagyok — célod nem.
Las­san fuss raj­tam.”
(Fodor Ákos)

Néha szavakba, néha énekbe öntjük a dolgok titkos lelkét, csak hogy megőrizzük őket.

Az Elfeledett ének zenészei krónikások, emléklények. Koncertjük végeláthatatlan kísérlete annak, hogy eljátsszák azt a zeneművet, amit már régen elfelejtettünk. Egyszerre reprezentálják az emlékezés és felejtés működését. Azt felejtik el, amit mások mindvégig észben tartanak, miközben olyan emlékek után kutatnak, amikre már senki nem emlékszik.

Az előadás gerincét négy téma adja: a virrasztás rítusa, az újjászületés labirintusa, az élő emlékezet és a dolgok titkos lelke

„Olyan gesztusokat kutatunk, amiket rég elfelejtettünk, vagy amiket még használunk, de már nem tudjuk a jelentésüket. Vagy éppen olyanokat, amelyeket minden-nap, mint egy mantrát ismételgetünk, nehogy elfeledjük. A szokásokban rejlő rituálét és a mindennapi rutincselekedeteket, a kollektív tudat gesztusait. Megtisztulás, feledés, virrasztás, siratás – cipőből ki-be lépés…”

Alkotó krónikások: Hantos Násfa, Heppes Miklós, Kemény Rozália, Lukács László, Lukács Mihály, Mayer Zita, Mózes Zoltán, Pelva Gábor, Szalay Henrietta
Zene: Lukács László
Fény: Kocsis Gábor
Rendező: Goda Gábor