ROMÉPÍTÉS

A haiku kész egység, tovább bonthatatlan atom. Banális egyszerűség, enciklopédikus bölcsesség paradoxonja. Egyetemes és univerzális, pillanatnyi és mikro méretű. Fodor Ákos haikui különleges helyet foglalnak el a magyar haiku történetben. Könnyedek, kimunkáltak, végtelenül változatosak,  közeliek, személyesek. Ebből a birodalomból választjuk alapanyagunkat, kiindulási pontjainkat.   

Töredékek, szilánkok egymáshoz kapcsolva. A mi munkánk nem az egyes darabok értelmezése, hanem a köztük létesíthető kapcsolatok felfedezése, és láthatóvá tétele. Ezek a haikuk, nyersanyagukból fakadóan, kifelé – a néző felé – és befelé – az alkotó felé – egyformán nyitottak, médiumok. . Egymás mellé helyezések, szembeállítások teremtik az összefüggéseket, és hozzák létre sajátos dramaturgiájukat. Történetek születnek és halnak meg.

ZÁRÓEGYENLEG

Minden életmű

egy-egy életbe kerül.

EMLÉK-TÁBLÁCSKA

Egy-egy téglát mind
adtatok a romhoz, mely
csakis az enyém.

A még meg nem tett – de gondosan eltervezett –  cselekedetek rögtön egy történelmi dimenzióba kerülnek, a saját életművünk részei lesznek, mielőtt megszületnének. Helyet kapnak valamilyen furcsa koordináta rendszerben, melynek origója megfogalmazatlan, megfogalmazhatatlan, egyik tengelyén a saját elvárásaink, másikon a társadalmi sikeresség kitevői – felcserélhetőek. A reflexiós kényszer megöli az alkotást, az alkotót. Ha eltűnik, akkor marad a visszacsatolás nélküli nyers akarat, dühödt erő, öntelt fanatizmus.

 Fodor Ákos verseiből – talán megengedhető – szubjektív módon választott súlypont a fenti téma.    

Olyan formákat keresünk ehhez, amelyek természetes módon képesek a magukba fogadni a haikukat. A színházi eszközök mellett kiemelten fontos a film, a zene, a képzőművészet területe. A dramatikus szcenírozás és narratív struktúrák helyére a vizuális megfogalmazhatóság, a látás nyelvtana lép. A fotográfiák és festmények precíz és minden felesleget nélkülöző sűrítményét gazdagítjuk az idő dimenziójával – ezt értjük mozgókép, film címen. Kutatjuk a virtualizált jelenlét (pillanat-felvételek, vagyis filmek) és valós, hús-vér jelenlét (színház) kapcsolatát, egymásra hatását. Hogyan oldódnak fel valós élményeink a dokumentálás kényszerétől? Miért szeretnénk saját halotti maszkunkat – fotografikusan megörökített, vagyis a múlt, a már nem létező pillanatét – állandóan viszont látni, és lehetőleg az egész világ számára észlelhetővé tenni?    

Alkotók: Hantos Násfa, Lukács Máté, Mózes Zoltán, Mayer Zita, Kemény Rozi, w’ Horváth Tibor

Zene: Lukács László

Zenészek: Heppes Miklós, László Lilla

Fény: Lukács Márk Sebestény

Rendező: Lukács Mihály

CATEGORIES

Leave a Reply

Your email address will not be published.