Dél-Kelet Ázsiai összművészeti együttműködésünk következő állomása az indonéz Sardono W. Kusumo koreográfus- rendező és a köréje szerveződő művészek együttműködésével valósul meg.
Tervezett bemutató: 2019. október 17. Budapest – Artus Stúdió

Tervezett továbbjátszás: 2019. október 19. (Bécs), 22. (Prága), 25. (Ljubljana) 2020. április Jakarta – PostFest Theatre Festival

„Amíg az ember mosolyogni tud, addig képes a további harcra. És aki harcol, az győzhet is.“ Marcus Aurelius

A „harc“ határszituáció,

Olyan esemény amelyben megrázkódtatásokon megyünk keresztül, ahol a hétköznapi felületes magatartásunk könnyen széttörhet, és radikálisan magunkra leszünk ítélve. A határszituációkban kiszabadulunk a mindennapi alól (a világban levő ittléttől), eltávolodunk eszmei problémáinktól, a valóságról alkotott tudományos feltételezéseinktől, feltárul előttünk a mély intim létezés világa és részesei leszünk (a transzcendens ) átélésének.

A „harc“ színháza a színház eredete

A legtöbb ázsiai színházi tradíció stilizált táncszerű mozdulatokat alkalmaz. Ezen összetett mozgástechnikák közül sok évszázadokon, vagy akár egy évezreden át fejlődött. Sok mozdulat, különösen a küzdelmekhez kapcsolódók, visszavezethetők ősi harcművészetekre A legtöbb ázsiai harcművészeti technika, rendelkezik rituális jegyekkel; és fellehetők bennük a kialakulásuk szerinti régió tánctradíciójával azonos mozdulatok és pózok. A harcművészeti technikák nagymértékben befolyásolták a tánc és színházi hagyományt.

A „szakrális tánc tanulmány”

A műfaji meghatározás egy elképzelt ázsiai összművészeti forma szabad terében, a „szerzői színház” metódusával létrehozott, egy új színházi nyelv létrehozását kitűző kísérletre utal. Az „alkotók” elvetettek minden szokást, sorrendet és módszert, átléptek a nyugati színház bevált gyakorlatán, azért hogy az egész darabot saját belső törvényeinek megfelelően, konzekvens módon, „egyidejűleg” „szüljék” meg, hogy a mozgás, a történés, és a zene egyenrangú viszonyára, a látvány és a hang, finomabb kapcsolataira, ezek szerves szinkronicitására, támaszkodjanak. Hasonlóan az ázsiai kultúrákhoz, ahol a zene, a tánc és a dráma elválaszthatatlan egységet alkot.

A Kompánia társulata a kezdetek óta tanulmányozza a magyar néptánc és népzene lehetőségeit a kortárs színházban, valamint elmélyedt olyan autentikus ázsiai mozgásrendszerekben, mint az indiai bharatanatjam, a thai khon dramatikus tánc, mely a Ramajana történeteit meséli el, a kínai hosszú lépéses tai-chi chuan és a dél-koreai salipuri. A nagy múltra tekintő mozgásformákban való elmélyedéssel a magyar színházi gyökerek rekonstrukcióját is célozza egyben, melyre a jelen hagyományt felfejtve az ázsiai minták alapján tesz kísérletet.

Az előadás hangzó része ősi és klasszikus szövegek

Az előadás hangzó szövetének szöveges részét , gondolati hátterét , a színházi haikuk kiindulópontjait, Marcus Aurelius írásai Elmélkedései adják. A filozófus császár uralkodását szinte szakadatlan háborúskodás töltötte ki. A germánok vagy a szarmaták ellen Pannóniában, hazánk területén is harcolt, az Elmélkedések több fejezetének végén találkozunk azzal a megjegyzéssel, hogy „írtam a quádok földjén, a Garam mentén”

Alkotók:

Tony Broer – színész
Nur Handayani – énekes
Nur Hassanah – táncos
Bambang Besur Suryono – táncos, színész Győrfi Dóra – énekes
Győrfi Ágnes – zenész
Szilágyi Péter – zenész ——————————-
Mayer Zita – színész
Hantos Násfa – színész
Kemény Rozália – színész
Mózes Zoltán – színész
László Lilla – zenész
Lukács Mihály – film, media design Lukács Máté – film, VJ

Lukács Márk Sebestyén – fényterv
Szabó Luca – jelmez, díszlet
Lukács László – társrendező, zeneszerző
Sardono W Kusumo – művészeti vezető, koreográfus, társrendező